Minden nemzetnek megvan a kenyere, kenyérlángosa. Indiában a naan, a görögöknek a pita, nekünk a pompos, langalló vagy vakaró, a törököknek a pide, a francia flambée vagy pissaladière, az olaszoknak a focaccia, piadina és természetesen a pizza. Egy kicsit merüljünk el benne!

Kérek egy pizzát! Olaszország egyik tagadhatatlan nemzeti étele, eszik délben és este, magányosan vagy családi vacsorára, fogyasztja nyugdíjas és fiatal egyaránt. Amikor beülsz egy olasz pizzériába érdemes körülnézni, magadba szívni a hely hangulatát. Sok érdekes embert látsz, helyi szokásokat térképezhetsz fel amikre jó akár visszagondolni később. Ilyen egy pizzériában eltöltött vacsora is. Nekem sok ilyen emlékem van, mindig szívesen gondolok vissza ezekre az alkalmakra. Nem muszáj ezt tenned, koncentrálhatsz a pizzákra is, hisz nem véletlenül terjedt el a világon ez az egyszerű étel. Nagyszerűsége a hozzávalók egyszerűségén és minőségén múlik. Kenyértészta paradicsommal és mozzarellával, némi friss bazsalikommal fűszerezve, olivaolajjal meghintve. Ennyi minden pizzának az alapja és körülbelül a csúcsa is, a margherita. Itthon mi nem ezt gondoljuk.  Annyira agyon lett csapva évekig a magyar gasztronómia, hogy nem tudunk egyszerűen gondolkodni. A pizza készítésben is kicsit hajlamosak vagyunk túlgondolni a dolgokat. Különleges fűszerszószokat kreálunk: majoranna, oregánó, kakukkfű, rozmaring, hagyma, fokhagyma, ecet, stb., véget nem érő hozzávalók és trükkök. A feltétekkel sem szűkölködünk, mehet rá minden amit csak találunk, trappista, hagyma, paprika, szalonna, kolbász, kukorica. Pedig a kevesebb néha több. Egy jó pizzán nincs semmi hókuszpókusz, túltengő feltétek hegyei, csak  nem árt tisztában lenni pár alapszabállyal. Sajnos aki próbálta már igazi olasztól megszerezni, hogy hogyan készíti pl. a tésztát vagy egyéb dolgokat, könnyen lehet, hogy nem sikerült neki. Én is többször próbálkoztam megszerezni, de általában csak a ködösítés ment. Az olaszok próbálják megtartani a gasztronómiai titkaikat, szeretik a mendemondákat, generációknak átadott recepteket, meséket.  Jó okuk is van félteni, az átlag olasz ételek könnyen elkészíthetők nagyon jó minőségben akár otthon is. A jó pizzának is az a titka mint mindennek, a megfelelő alapanyag és a sütés. Persze ott könnyebb beszerezni mindent, mint itthon, nem tudom mi miatt alakult ez így. Főleg a piacokon de egy átlag boltban is csupa friss és minőségi árut találni. Hihetetlen dömping van kínálatban, aki szeret vásárolgatni annak maga a kánaán. Sajnos nagyon gasztrószemmel járom a világot, mindig szembesülök a tényekkel, és utána szomorúan térek be a hazai piacokra vásárolni. Na de nem panaszkodni jöttem, az olasz piacokról majd később írok még részletesebben egy fényképes posztot. Aki keres az talál, az itthon beszerezhető hozzávalókkal is lehet boldogulni, csak kellő körültekintéssel és figyelmesen kell vásárolni.

Térjünk vissza az egyszerűségre. Mint fent írtam, egy egyszerű kenyérlepény mindennek az alapja, paradicsommal, sajttal, bazsalikommal és némi olajjal meghintve. Ha jól dolgozunk hihetetlen élményekkel ajándékozzuk meg magunkat! A kenyértésztákkal ellentétben a jól készült pizza nem telít, légies, könnyed, a széle roppanós. A paradicsom kellően savas és természetesen édes, rajta a nagy hőtől folyósra olvad a mozzarella, miközben beleharapunk érezzük a bazsalikom parfümös aromáját. Emlékszem, korábban egy pizzaiolo (így hívják a pizzamestert) versenyen az első sorba rögzítettem magam, hogy egyszer s mindenkorra ellesem a titkokat. Nagyon jó margherita pizzákat készítettek, én pedig kaptam az alkalmon és hatalmas gluténgombóccal a gyomromban tértem haza. Voltak értetlenkedők is. Egy láthatóan vendéglátással foglalkozó meglett úr miután evett egy szeletet odáig volt. Próbálta megtudni a szósznak a fűszerezését, mire azt a választ kapta, hogy nincs semmivel fűszerezve ez csak paradicsom. Értetlenül távozott, nem hitte el. Pedig elhiheti: jó hozzávalókból igazán komplex pizzákat lehet sütni. Én is próbáltam tésztakészítési folyamatokat megszerezni, de nem sok sikerrel jártam. A versenyzők hozták magukkal a sajátjukat, és hétpecsétes titokként tartották az érdeklődők elől. Egy dobogóssal még a verseny előtt próbáltam összebarátkozni, de ő is csak ködösített. Végül aztán hiába ücsörögtem ott egész nap és próbáltam érdeklődni, nem sok újdonságot tudtam ellesni. Mondjuk meg sem bántam. Jó dolog részt venni megmérettetéseken akár nézőként is, találkozni az adott tevékenység vagy szakma elhivatottaival. Hisz általában a versenyekre azok neveznek, akik valamilyen szinten már beleásták magukat és az adott tevékenység csúcsát is képezik, ami esetünkben pl. a pizza. Javaslom, hogy látogass el egy ilyen eseményre ha komolyan érdekel a téma, csalódni biztosan nem fogsz.

Mára ennyit írtam, köszönöm, hogy elolvastad. A következő részben írok az egyik fő alapanyagról, a lisztről.